Sibe konferencia a prágai Károly Egyetemen

A Kína határain belül élő sibe etnikum jelentős része mindmáig az „őshazájuknak” tekintett északkeleti tartományokban, Mandzsúria vidékén él, de onnan mintegy ötezer kilométer távolságra, az északnyugati Xinjiang Ujgur Autonóm Területen belül ugyancsak megtalálhatók csoportjaik. Nyelvüket, a mandzsu-sibe nyelvet és írásrendszert, illetve szokásaik jelentős részét mára csak a xinjiang-i sibék őrizték meg; mindez a tudás az Északkelet-Kínában élő sibék között már az 1900-as évek elejére feledésbe merült.

E sajátságos földrajzi, nyelvészeti és kulturális jellemzők miatt az utóbbi években mind több, a nyelv- és társadalomtudományok különböző területeit képviselő kutató kapcsolódott be a sibék társadalmi jelenének feltérképezést, elemzését, megértését célzó kutatómunkába. A kutatási eredmények bemutatásának és megvitatásának egyik legfőbb fóruma az „International Conference of Sibe Studies (ICSS)” eseménysorozat, amelyet – Japánt követően – másodjára a prágai Károly Egyetemen rendeztek meg 2018. október 3-4. között.

A konferencia résztvevői előadás közben (Sárközi Ildikó Gyöngyvér felvétele, Prága, 2018)

A „The 2nd International Conference of Sibe Studies (ICSS)” eseményén 13 kutató adott elő, akik japán, kínai, mongol, cseh, német, francia és magyar intézményeket képviseltek. Az előadások három nyelven – angolul, kínaiul és sibéül – hangoztak el; a hallgatóság számára a megértést az előadásokhoz készített, angol nyelvű PPT-k segítették. A résztvevők a konferencia első napján a prágai Národní Muzeum-ban őrzött, mandzsu nyelvű dokumentumokat is megtekinthettek.

A konferencia résztvevői egy kínai-mandzsu nyelvű térképet szemlélnek (Sárközi Ildikó Gyöngyvér felvétele, Prága, 2018)

Az eseményen Sárközi Ildikó Gyöngyvér, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa meghívott előadóként vett részt. A konferencia egyik legfőbb eredményeként könyvelhető el, hogy Sárközi Ildikó Gyöngyvér felkérést kapott a „The 3th International Conference of Sibe Studies (ICSS)” megrendezésére, amelyre 2020-ban Budapesten, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetben kerülhetne sor.

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?