Kutatásaim

A terepmunka, amelyről küldetésem ismertetésekor és az életrajzomban már írtam, választott tudományom módszertanának alapköve. Mert bár mi, etnológusok olyan kérdésekkel, jelenségekkel (is) foglalkozunk, amelyek megválaszolása, vizsgálata az egész emberiség társadalmi valóságának mélyebb megértéséhez járulhat hozzá, fontosnak tartjuk, hogy válaszainkat ne másodlagos forrásokra, hanem közvetlen tapasztalatainkra alapozzuk. Ezért van szükségünk arra, hogy ha kérdéseinket megfogalmaztuk, minél több időt töltsünk el abban a közösségben, amelytől válaszainkat várjuk. Ezt az adott közösséggel együtt töltött időt, a velük együtt való élést, az elsődleges források gyűjtésének folyamatát nevezzük terepmunkának. A terep kiválasztása azonban sok tényező függvénye. Esetemben úgy alakult, hogy terepmunkáimat egy Kínában élő etnikum, a sibék között élve folytattam – és mindennek igen hosszú története van.

Én magam még 2007-ben, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítványaként hallottam először erről az etnikumról. Egy napon Dr. Somfai Kara Dávid – aki akkor ujgur nyelvre tanított engem, és akivel ma már kollégák vagyunk – egy sibe-kínai kétnyelvű könyvet mutatott nekem, és arra kért, hogy a kínai nyelvű szövegek alapján készítsek neki fordításokat belőle. A könyv egy sibe sámán énekeit, titkos tanításait tartalmazta. Én pedig mennél több éneket ültettem át magyar nyelvre, annál jobban beleszerettem a sibék különleges kultúrájába. Így kezdődött minden.

Két év múlva, 2009-ben, amikor felkerestem Prof. Dr. Vargyas Gábort, hogy megkérdezzem, lehetek-e tanítványa a doktori iskolában, már eldöntöttem: a sibékre irányuló kutatásaimból szeretném írni doktori disszertációmat. Egyetlen problémám volt csak: az, hogy a Magyarországról elérhető szakirodalom meglehetősen egyoldalú képet festett erről az etnikumról. Ennek okát a sibék meglehetősen sajátságos földrajzi, demográfiai, nyelvészeti és kulturális jellemzőiben érdemes keresni. A sibék jelentős része tudniillik mindmáig az „őshazájuknak” tekintett Mandzsúriában – Kína északkeleti tartományaiban – él elszórtan, de Északnyugat-Kínában, a mai Xinjiang Ujgur Autonóm Terület vidékén ugyancsak nagyobb lélekszámú csoportjaik telepedtek le. A mandzsu/sibe nyelvet és írásrendszert, illetve szokásaik jelentős részét mára csak ez utóbbi csoportok őrizték meg; mindez a tudás az északkeleten élő sibék körében már az 1900-as évek elejére elveszett.

Talán ez a legfőbb oka annak, hogy a sibékről szóló szakirodalom jelentős része csak az Északnyugat-Kínában élő sibékről tudósít. Emiatt már kutatásaim elején be kellett látnom: ha képet szeretnék alkotni az egymástól több ezer kilométerre élő sibék csoportjairól, illetve azok társadalmi valóságáról, akkor minél több általuk lakott területet be kell járnom. E felismerés eredményeként kezdődtek meg a most már közel 10 évet felölelő terepmunkáim, amelyeket Kína hat tartományában folytattam: a Belső-Mongol Autonóm Területen, Heilongjiang, Jilin, Liaoning és Qinghai tartományokban, illetve a Xinjiang Ujgur Autonóm Területen.

Terepmunka közben egy sibe temetőben.                (Chabucha’er, 2013. Vargyas Gábor felvétele.)

Terepmunkáim során a kérdéseim és a rájuk adott válaszaim folyamatosan formálódtak, mígnem figyelmem mindinkább a történetírás, az identitásformálás és a nemzetépítés összefonódásának jelenségére irányult. Ez adta a 2016 januárjában megvédett doktori értekezésem témáját is, amely magyar nyelven 2018 júniusában jelent meg A mártírum homályából: sibe ősök és hősök a kínai nemzetépítés oltárán címmel.

A monográfiámban ki nem fejtett témák kibontása, a meg nem válaszolt kérdések megválaszolása azonban még várat magára. Ez az MTA Prémium posztdoktori programban vállalt projektjeim legfőbb feladata, amelyek keretében a szellemi kulturális örökség program jellegzetességeit, az „örökségesítés” folyamatát vizsgálom a mai Kínában. Elsődleges célom, hogy megvizsgáljam: milyen szerepet játszik a kultúra az „egyesített kínai nemzet” megteremtésére irányuló törekvésekben, és hogyan segíti, illetve segíti-e egyáltalán ezeket a törekvéseket a szellemi kulturális örökség program?

Az e kérdésekre adott válaszok pedig talán segítenek majd jobban megérteni azt is, hogy mi, emberek, (kulturális) örökségünk mentén hogyan formáljuk a múltunkról alkotott képzeteinket, hogyan és milyen jövőt építünk ezekkel a múlt-képzetekkel, és hogyan élhetünk együtt az így épülő jövőben…

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.