Köszöntő

Emlékszem, mennyire vártam haza édesapámat. Hatéves, talán hétéves lehettem. Ott ültem, a tetőtérbe vezető lépcsőfokok egyikén. Mikor apa megjött, édesanyám – mint mindig – az ajtóban köszöntötte. Majd a konyhába mentek, és én mentem utánuk. Izgatott voltam, nagyon, mert édesapám minden útjáról hozott nekünk ajándékot. De rám ez egyszer azok a történetek voltak leginkább hatással, amelyeket apa mesélt arról a különös világról, ahol járt.

Ámulattal hallgattam őt az emberekről, akik kör alakú, forgatható asztalokról hosszú pálcikákkal esznek, és az illatokról, amiket itthon nem érezni. A fotók pedig, amelyeket édesapám mutatott, már-már megfoghatóvá tették azt a világot. Az egyik fényképen egy kisfiú pózolt, különös kis pufajkában, furcsa sapkában. Apa azt mondta, oda akarták neki adni a fiút, de ő nem hozhatta el. Én persze nem értettem, hogy miért nem. Örültem volna annak a kistestvérnek.

Azóta közel negyven év eltelt, de azt a gyermeket sosem tudtam feledni. Mintha gondolatban együtt nőttünk volna fel, és talán neki is köszönhetem, hogy az a különös világ, Kína, mára az életem része lett. Kutatóként e világ egy szeletéről alkotott gondolataimat, tapasztalataimat, kutatásaimat szeretném megosztani mindenkivel, akit érdekel. Szeretettel köszöntöm hát weblapomon, arra invitálva, hogy merüljön el Észak-Kínáról írt feljegyzéseimben!

2018. október 13.                                                                      Sárközi Ildikó Gyöngyvér

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.