Konferencia és terepmunka a kulturális örökség jegyében Kínában

Kínában az örökség, mint terminológiai konstrukció, igen sajátos keretek között formálódott, és a kulturális örökség fogalma csupán az új évezred elején vált elfogadottá a hivatalos dokumentumokban. Mára azonban a kulturális örökségről folytatott párbeszéd a társadalmi élet szinte minden szintjét áthatja, és a kérdés önmagától adódik: hogyan élik meg e folyamatot a „világörökség-robbanásnak” alávetetten élő emberek?  2019. július 20-21-e között e témában tartottak konferenciát Pekingben, amelyen magam is részt vettem.

A „Theorizing (Im)Material Cultural Heritage in China” című konferenciára Michael Long, a Cambridge University doktorandusz hallgatójának – és egyben a konferencia egyik szervezőjének – meghívására utaztam el. A konferencia az Archaeology of Northern Ethnicity Institute, Department of Archaeology and Museum Studies, School of History, Renmin University of China; a Mongolia and Inner Asia Study Unit (MIASU), Department of Anthropology, Cambridge University; az International Office of Renmin University of China; és a The Institute for the Promotion of Chinese Language and Culture szervezésében zajlott angol és kínai nyelven.

Az előadók, akik zömében a történettudomány, a régészet, a néprajztudomány és a szociálantropológia képviselői voltak, a kínai kulturális örökség rezsim növekvő befolyásáról, a „materiális” és „immateriális” örökség kérdéséről stb. folytattak vitát, előadásaikat az alábbi hat szekcióban ismertetve: Immaterial Evidence in Frontier Archaeology; Pastoralist Cultural Heritage with Chinese Characteristics; Theorizing the Intangible in Chinese Heritage; Authenticity: Replication Techniques and Ethics; Religious Attribution in Natural Geography; és Materializing the Perception of Sites, Artifacts and Texts.

Résztvevők a pekingi konferencián. (Peking, 2019. Sárközi Ildikó Gyöngyvér felvétele.)

A konferencia előtt és után lehetőségem nyílt arra is, hogy a kulturális örökséggel kapcsolatos kérdéseket vizsgálva újabb terepmunkát folytassak a sibék körében.

2019. július 16-19-e között a Jilin tartományi Changchun városban jártam, ahol a sibe politikai elit vezetőivel tárgyaltam egy jövőbeni, a Changchun Sibe Gyógyászati Kutatóközpont alapítójával közösen tervezett kutatás lehetőségeiről. A kínai kulturális örökség megőrzését vizsgáló kutatások szemszögéből az adott kutatóközpont különös figyelmet érdemel, hiszen tagjai fiktív rokonsági összetartozásra hivatkozva csatlakoztak a kutatóközpont működéséhez, tevékenységüket pedig a szellemi kulturális örökség programon keresztül igyekeznek legitimálni. Gazdasági-politikai erejük növekedésének bizonyítéka, hogy ma már nem csak Kínában, hanem Kínán kívül – elsősorban Afrikában – is tevékenykednek.

Legkedvesebb adatközlőm a Chabucha’er Sibe Autonóm Járás Ötödik falvában felépült “ősi városban”. (Chabucha’er, 2019. Sárközi Ildikó Gyöngyvér felvétele.)

A pekingi konferenciát követően az északnyugat-kínai Xinjiang Ujgur Autonóm Területen folytattam terepmunkámat. E terepmunka során lehetőségem nyílt arra, hogy egy készülő forráskiadvány végleges összeállítását egyeztessem adatközlőmmel, illetve hogy dokumentáljam a Chabucha’er Sibe Autonóm Járás Ötödik falvában, a kínai kulturális örökség program keretében épülő „ősi város” program fejleményeit.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük