Bellér-Hann Ildikó munkásságát ünnepelve jelent meg a Community Still Matters. Uyghur Culture and Society in Central Asian Context című kötet a NIAS Press gondozásában. Ebben a kötetben látott napvilágot legújabb, Silence (1) című tanulmányom.
A tanulmány középpontjában Kína északnyugati vidéke, és az ott élő történetírók állnak, nem véletlenül. Azt a helyet ugyanis, ami a Bellér-Hann Ildikó által kutatott ujgurok és az én kutatásaimban központi szerepet játszó sibék történetét összeköti, ma Xinjiang Ujgur Autonóm Terület néven ismerjük. Az itt, Északnyugat-Kínában élő két etnikum egymástól merőben eltérő nyelvi, kulturális és vallási jellemzőkkel bír. A Kínai Kommunista Párt hatalomra jutása után azonban maga a hely, Xinjiang, ezer szálon fonta össze etnikus identitásuk megőrzéséért folytatott küzdelmeiket. Az e küzdelmekről mindmáig mesélt történetek reflektív forrásként nem alkalmasak ugyan a múlt teljes és hiteles megértéséhez, de referenciális igazságuk nem is feltétlenül a legfontosabb kérdés. A jelenben zajló események megértéséhez talán sokkal fontosabb, hogy ezek az emlékezet tárgyaként szolgáló, a múltat retrospektív távlatban felidéző történetek hogyan táplálják az identitást formáló helytörténeti narratívákat. Tanulmányom középpontjában e folyamat bemutatása áll, érintve a folyamat megértését segítő kérdéseket – a történetírás kategorizálásával, a történetírók mibenlétével és társadalomra gyakorolt hatásával, illetve az elveszíthető jelennel kapcsolatban.
Ízelítőként álljon itt egy rövid részlet magyar nyelven a tanulmányom bevezetőjéből:
“Bot koppant az üres utcán a kora esti csendben. A koppanások az öregember lépéseit követték, aki fel-le sétált háza előtt a szürkületben. Engem várt, hogy mesélhessen nekem. Figyelte, hogy otthon vagyok-e, és várta, hogy az udvar kapuját szélesre tárva beengedjem.
Mintegy tíz éve annak, hogy először felkerestem ezt az öregembert, akit a falubeliek csak Guo nagyapaként emlegettek. (2) Mindenki azt mondta, hogy a sibék között ő tudja itt a legtöbbet a múltról, hiszen annak idején ujgur tolmácsként dolgozott a Kínai Kommunista Pártnak. Sokat látott és hallott. Ismeretségünk azonban nem indult jól: az öregember lánya, aki a rendőrségen dolgozott, őrjöngve zavart ki apja házából, minduntalan azt tudakolva, hogy ki küldött engem oda. Én pedig megrettenve, megalázottan, sírva futottam el, a zihálástól tüdőgyulladást kapva a harmincöt fokos hidegben. Három napot töltöttem lázas delíriumban.
Később a sors mégis úgy hozta, hogy oda, abba az utcába kellett költöznöm, éppen az öregemberével szemközti házba. Ő pedig mind többször látogatott meg, egyre többet és többet mesélve nekem. Történetei nyomán a Xinjiang-ról korábban olvasott szakirodalom élettel telítődött meg: átérezhettem, hogy milyen lehetett az 1940-es években repülőre ülni; magam előtt láthattam a Három terület forradalma (1944–1949) miatt lezárt utakat; (3) és hallhattam a falubeli fiú sikolyát, aki soha, senkinek nem fogadott szót, de aki ott, akkor, a harcokban mindenkinél bátrabban helyt állt. Hasát a csatamezőn vágták fel, testét közszemlére tették, úgy halt meg.
![](http://igsarkozi.com/wp-content/uploads/2022/08/1.-Grandpa-Guo-Photo-by-the-author-2014.-1024x1365.jpg)
(Sárközi Ildikó Gyöngyvér felvétele, Xinjiang, 2014)
Nem volt abban semmi mesterkéltség, ahogyan az öregember mesélt. Csak ült, kezeit botja köré fonva, tekintetét az ablakon túli világra emelve, hol a saját családjához fűződő életét, hol élete Xinjiang történelmének nagy pillanataival egybefonódó epizódjait idézve fel. Egyszerűen csak a múlt átadásának kívánalma élt benne.
Én pedig, miközben hallgattam őt, tisztában voltam vele, hogy a múlt ilyetén való utólagos elbeszélése csak egy a múltról őrzött emlékezetek között, és reflektív forrásként nem alkalmas a múlt teljes és hiteles megjelenítéséhez. (4) Az ilyen és ehhez hasonló történetek múltat illető referenciális igazsága azonban számomra csupán másodlagos kérdés. Annál sokkal jobban érdekel, hogy ezek a történetek, amelyek az emlékezet tárgyaként, retrospektív távlatban idézik fel a múltat, hogyan táplálják az identitást formáló helytörténeti narratívákat. E folyamat értelmezése az, ami Bellér-Hann Ildikó ujgur-kutatásait az én sibe-kutatásaimmal egybefűzi.”
Köszönöm a kötet szerkesztőinek, Aysima Mirsultannak, Eric Schluesselnek és Eset Sulaimannnak, hogy tanulmányomat megjelentették. Ugyancsak köszönettel tartozom Bellér-Hann Ildikónak, aki mindig példaként fog állni előttem.
(1) Sárközi Ildikó Gyöngyvér 2022. Silence. In Mirsultan, Aysima – Schluessel, Eric – Sulaiman, Eset (eds).: Community Still Matters. Uyghur Culture and Society in Central Asian Context. NIAS Press. Nordic Institute of Asian Studies, Studies in Asian Topics, no. 77. 124–137.
(2) Első terepmunkámat 2010-ben kezdtem meg a Kínai Népköztársaságban. Ekkor találkoztam először Guo nagyapával is a Xinjiang Ujgur Autonóm Terület Chabucha’er Sibe Autonóm Járásában, ahol később éveken keresztül éltem és dolgoztam.
(3) A Második Kelet-turkesztáni Köztársaság megalapításának és bukásának körülményeiről lásd pl. Linda Benson 1990. The Ili Rebellion: The Moslem Challenge to Chinese Authority in Xinjiang 1944–1949. Armonk: Sharpe.
(4) Lásd Gyáni Gábor 2010. Az elveszíthető múlt: A tapasztalat mint emlékezet és történelem. Budapest: Nyitott Könyvműhely. 86–87.